Választható tárgyak

A jelentkezés és a választás szabályai

Tanulóink minden évfolyamon legalább kettő, legfeljebb három tantárgyat választanak a felkínált listából. A diákoknak minden tantárgyat heti két órában lesz alkalmuk tanulni. 

A minimum létszám alapvetően 8 fő, de bármely iskolapolgár kérhet eltérést ettől, amely kérésről a Gondolkodók Társasága és a Munkatársi Közösség dönt. Ha azonban egy csoport nem indul, akkor feltétlenül kell új tantárgyat választani.

Az olyan tantárgyak esetében, ahol a jelentkezők magas száma miatt csoportbontásra van szükség, ott biztosítjuk a csoportbontást.

A választáshoz megfontolt döntést kívánunk! 

A II.Világháború csataterei

A II. világháború csataterei című választható tantárgy a második világháború legfontosabb csatáit veszi sorra. A tantárgy teljesítésének feltétele az órai forráselemző feladatok teljesítése (korabeli archív felvételek, fényképek, dokumentumok) és két tanulói előadás tartása.

A világtörténelem sorsfordító ütközetei

A világtörténelem sorsfordító ütközetei című választható tantárgy a világtörténelem legfontosabb csatáit veszi sorra. Részletesen mutatja be azoknak az államoknak a hadszervezeteit, katonáit, háborús stratégiáit, amelyek ezeket a sorsfordító ütközeteket vívták. A választott tantárgy keretein belül tanulói kiselőadások, valamint hadtörténeti munkák és egyéb történelmi források közös elemzésével tárjuk fel az összecsapások lefolyásának körülményeit, tárjuk fel a győzelem és vereség közti különbség okait.

Angol irodalom

Az angol nyelvű irodalom tantárgyat mindenkinek ajánljuk, aki szeretné angol szókincsét gyarapítani és nyelvi vizsgákon, méréseken is kamatoztatható szövegértési készségeket elsajátítani. Az első félév során általános témájú hétköznapi szövegeket dolgozunk fel, amelyeken keresztül gyakoroljuk a különböző szövegértési technikákat. A második félévben a különböző irodalmi korszakokból gondosan válogatott műveken keresztül tökéletesítjük a megszerzett készségeket, emellett megtanuljuk az epikai, lírai és drámai alapfogalmakat. A tantárgy felvételéhez alapszintű angol nyelvtudás szükséges.

Angol világ

Az angol világ választható tárgyra azokat a diákokat várjuk, akik már legalább társalgási szintű angol nyelvtudással rendelkeznek, és szeretnének jobban elmélyedni az angol nyelvű országok történelmében, kultúrájában, szokásaiban. Filmek, projektmunkák és olvasmányok segítségével olyan témákkal foglalkozunk, melyek a civilizáció tantárgyból idő hiányában kimaradnak. Az órák nyelve angol.

Az ember

Érdekel, ki vagy? Mi közünk az állatokhoz? Vagy teljesen elszakadtunk tőlük? Honnan származunk? Miért viselkedünk úgy, ahogy? Miért érzünk úgy, ahogy? Milyen változatosak vagyunk a Földön? Miért vagyunk olyan sokszínűek? Hogyan és miért működünk csoportban? Miért vagyunk ennyire együttműködőek? Miért háborúzunk? Hogyan sikerült társadalmat létrehoznunk? Ezekre a kérdésekre próbálunk meg választ találni. Garantáltan érdekes kaland lesz!

Bevezetés a nemzetközi kapcsolatokba

EU, NATO, ENSZ, WTO IMF folytassam még? Ha szeretnéd tudni mit rejtenek ezek a rövidítések ott a helyed ezen az órán. Érdekel az amerikai-kínai versenyfutás, szeretnéd érteni miért születnek szövetségek a nemzetközi politikában és miért lesznek ellenfelekké korábbi partnerek – erre mind választ kaphatsz a félév során. Mi a jelentősége a biztonságpolitikának és van-e még értelme a katonai szövetségeknek a hidegháború befejezését követően? Mit jelent a diplomácia és mi a szerepe a külügyminisztériumoknak a nemzetközi kapcsolatok alakítása során – erről is beszélni fogunk egymással.

Biológia stúdium

A biológia stúdium fő célja, hogy közelebb hozza az érdeklődő diákokat a biológia tudományához, megismertesse a diákokkal a biológiai vizsgálatok módszereit, eszközeit, a kiértékelés módjait. A tematika alapjául a részletes érettségi követelményrendszerben foglalt, középszinten kötelező kísérletek szolgálnak. Ennek tükrében a tantárgy elvégzése után a diákok megismerkednek (és magabiztossá válnak) a középszintű biológia érettségi szóbeli részének kísérleti tételeivel. A biológia stúdium emellett (támaszkodva a kémia és a fizika stúdium tematikájára) segít abban, hogy érzékennyé és érdeklődővé váljanak a diákok a természettudományos szemlélet iránt.

Csillagászat

Gyakran nézegeted a csillagokat? Érdekel az űrkutatás? Esetleg van egy távcsöved otthon, de nem tudod, mire használd? Ha ezen kérdések valamelyikére is IGEN a válasz, valamint ha
cseppnyi érdeklődést is mutatsz a fizika vagy a matematika iránt, akkor jelentkezz a
Csillagászat választható tárgyra, ahol a következő kérdésekre kaphatsz választ:

  • Mi az a fekete lyuk?
  • Milyen csillagképek láthatóak Magyarországról?
  • Meddig él egy csillag?
  • Milyen nagy a világunk?
  • A holdra szállás tényleg kamu?
  • Hogyan lehetek űrhajós?

Dalszövegek elemzése

Irodalmi szövegeket már mindenki elemzett általános iskolában. Van, aki szereti, mások hozzá sem tudnak kezdeni. Nem titkolt cél, hogy ehhez hozza meg a kedvet a Dalszövegek elemzése nevű tárgy, hiszen a zene sokunkhoz közel áll, sokszor nem is figyelünk arra, mit hallgatunk, éneklünk. Egy új világ fog kinyílni, ha elkezdünk dalszövegeket szétboncolni. Lesz itt téma a szerelem, a szexualitás, a béke, a háború, a költészet, a jövőről való gondolkodás, meg minden, ami benneteket érdekel.

Demokrácia

Tanév elején egy demokratikus közösség alakul a csoport tagjaiból: az első órákon megalkotjuk a közösségünk szabályait, valamint megbeszéljük, ki miért választotta ezt a tárgyat, mit szeretne a tanév során tanulni. Az egész évet ezekre a célokra fogjuk majd ráépíteni, azaz a téged valóban érdeklő témákkal fogunk foglalkozni, ami lehet a demokrácia fajtái, aktuálpolitika, de akár a szavazati jog kérdése is, azaz bármi, ami kapcsolódik a demokrácia témájához. Az órákon megtapasztaljuk majd a különböző döntési/szavazási mechanizmusok hatásait, gyakoroljuk, hogy milyen módon tudunk beleszólni a minket érintő döntésekbe, de fogunk beszélni azokról az alapvető jogainkról is, amik a mindennapi életünk során, például az iskolában tanórák alatt is megilletnek minket.

Dráma

Szeretnéd fejleszteni a képességeidet? Szeretnél jobban és oldottabban kommunikálni? Mindig irigyelted a laza előadókat? Jobb lenne természetesebben szerepelni? Vagy csak szeretsz játszani?
A dráma játékot jelent: játszunk bizalomjátékokat, szobrok leszünk és állóképek, improvizálunk, utánzunk és parodizálunk. Feldolgozunk egy-egy történetet, így kiderül az is, milyen lesz egy mese a természetfilmek stílusában előadva.
Mit nem csinálunk? A dráma nem pszichodráma, nem kezeljük egymást. A dráma nem tananyag: nem tudod rosszul megoldani a feladatot. Csak jól. Nagyon jól. A legjobban, hisz más nem tudja úgy, ahogy TE tudod.

Elsősegély, egészségtan

Ha szeretnéd megtanulni, hogyan kell újraélesztést, légútbiztosítást, vérzéscsillapítást és egyéb életmentő technikákat helyesen és magabiztosan kivitelezni, akkor itt a helyed. Az órákon nem csak az elsősegélynyújtó technikákat ismerjük meg, hanem gyakori betegségekről és megelőzési, gyógyítási, kezelési módjaikról is lesz szó. A tanév során ellátogatunk kórházba, mentőállomásra, hogy testközelből is ismerkedhess az orvosi és mentős szakmával.

Etika

Az erkölcsi mérlegelés nem magányos foglalatosság, hanem nyilvános tevékenység. Kell hozzá egy beszélgető partner – egy barát, egy szomszéd, egy társ vagy egy osztály…
A tanévben rengeteg konkrét példán keresztül megismerhetitek a legfontosabb etikai elméleteket. Hogy mikről fogunk beszélni?
Többek között: abortusz, eutanázia, melegházasság, mi a szabadság, szabadpiac, diszkrimnáció és pozitív diszkrimináció, mi az az igazság, igazolható-e egy gyilkosság, mik azok az előítéletek, kannibalizmus, LMBTQI-emberek jogai, katonai erkölcs, menekültek és bevándorlók, hajléktalanság, közösségi érdek, egyéni szabadságjogok, pornográfia, fontos-e a szándék, prositúció, minimális állam, kínzás és háborús bűncselekmények, létezik-e tökéletes társadalom, eladhatom-e a vesém, van-e az értékeknek közös mércéje, vannak-e magasabb és alacsonyabb rendű élvezetek és mégis mit keres Jeremy Bentham feje egy londoni pincében.

Európai Uniós ismeretek

Brüsszel az EU fővárosa, vagy továbbra is a 27 tagállam fővárosában születnek meg az uniós döntések? Hogyan lett egy laza gazdasági együttműködésből, egy hosszútávra szóló „közös európai projekt”? Miért felel az Európai Parlament, az Európai Bizottság és az Európai Tanács? Mi változott az Európai Unióban a Brexit óta? Mikor lesz a következő bővítési forduló az unióban? Sokak szerint az EU egy elefánttorony, ami távol van a mindennapjainktól és érthetetlenül bonyolultak a döntései is. Ha szeretnél eligazodni ebben az útvesztőben akkor ott a helyed ezen az órán.

Filmek elemzése

A csoport tagjaival közösen választunk filmeket, amelyeket együtt nézünk meg, majd vitázunk róla. Azoknak ajánlom, akiket érdekel a filmművészet, szeretnek moziba járni, filmeket és sorozatokat nézni. Ha szereted például Christopher Nolan, Quentin Tarantino vagy Xavier Dolan filmjeit, akkor itt a helyed!

Filozófia

Jaspers szerint a filozófia úton-levést jelent. Miközben ezen az életnek nevezett úton vagyunk, rengeteg kérdéssel szembesülünk: Ki vagyok? Mit tudhatok meg magamról? Mit tudhatok meg a másik emberről, és mit a világról? Hogyan lehetek szabad? Egyáltalán mi a szabadság? Mit vár el tőlem a többi ember? Lehetek boldog? Egyáltalán ki az, aki boldog? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keressük a választ közösen, és olyan filozófusokról fogunk beszélni, akik úgy gondolták, hogy tudják e kérdésekre a választ. =)

Fizika Stúdium

A fizikát sokan a legalapvetőbb tudománynak tekintik, mert fő célja a minket körülvevő világ működésének megértése. Fizika stúdiumunkon a fizikus szemléletmódba igyekszünk bepillantást engedni. Kár lenne tagadni, hogy a világ működése néha nem is tűnik olyan egyszerűnek, főleg ha valóban a maga komplexitásában szeretnénk vizsgálni. De mi a fizika stúdiumon egyelőre a legelején kezdjük el az ismerkedést a fizika kutatási módszereivel. Melyek a legalapvetőbb tudomány legalapvetőbb kérdései? Csak néhány példa: Mi a mozgás? Mi mozog? Hogyan mozog? Miért mozog? Milyen gyorsan halad a fény? Hogyan vegyük fel a földről, amit leejtettünk? Hogy a manóba ejtettük le? Mennyi a reakcióidőnk? Stb. A lényeg, hogy mindezekre a kérdésekre fizikus szemlélettel keressük a választ; például a reakcióidőt meg fogjuk mérni. Miért? Azért, mert a fizikusok kedvenc módszere az alapvető kérdések megválaszolására a mérés.

Grafika

  • Érdekel, hogy miként lesz a fényből számunkra is felfogható látvány?
  • Kíváncsi vagy, hogy a színek hogyan viszonyulnak egymáshoz és a világhoz?
  • Szeretnéd megtudni, hogy mi az a színskála, színhőmérséklet?
  • Akarsz-e mestere lenni a képek digitalizálásának és módosításának?
  • Tanulnál-e változatos képszerkesztőprogramok kezeléséről?

Ha valamelyikre igen a válasz, akkor jelentkezz Grafikára! Ezen az órán elmélyítjük a diákok tudását a képalkotásban, színek kezelésében, a képi tulajdonságok mibenlétében valamint vektorgrafikus és pixelgrafikus képek szerkesztésében.

Hagyományaink

Miért válaszd ezt a témakört? Mert nincs is érdekesebb annál, mint megismerni őseink életmódját, szokásait, örömét-bánatát! Eddig is hallottál már néprajzról néptáncról, népzenéről? Ez a tárgy sokkal több ennél! A Ti érdeklődésetekhez alakítjuk a témaköröket. Mehetünk Skanzenbe, Néprajzi Múzeumba (majd, ha lesz), tájházba, kiállításra, táncházba, koncertre. Hívhatunk érdekes előadókat. Nézhetünk filmeket magyar és más népek hagyományairól, híres magyar utazókról, kutatókról. Olvashatunk népmeséket, balladákat, hallgathatunk népzenét. Beszélgethetünk a népi kultúra, hagyományos életmód és a fenntarthatóság összefüggéseiről. Meglátjátok, ez az egész világ nem a múlt, hanem a jelen és a jövő!

Hétköznapok tudománya

Ha szeretnél a minket körülvevő hétköznapi világ dolgairól gondolkodni, összetett témákról
többféle szemszögből tájékozódni, és ilyen kérdésekről beszélgetni akkor jó választás neked ez a
„tantárgy”: Milyen bevételekből, hogyan gazdálkodnak a családok? Mennyi a magyarországi
átlagfizetés és az miért más, mint a medián jövedelem? Mik azok a jövedelmi egyenlőtlenségek?
Hogyan befolyásolja a jövedelmet az iskolázottság és hogy ki hol él? Hogyan lehet élni
segélyből? Milyen fogyasztási szokásai vannak a magyaroknak és más európai országok
lakóinak? Hogyan lehet takarékoskodni? Hogyan és milyen számlákat lehet nyitni egy bankban
és milyen bankkártyák vannak? Egyáltalán mik azok a bankok? Milyen hitelek vannak és mi az az
adósság spirál? Mit jelent az „uzsora”? Hogyan működnek a biztosítások? Miért és hogyan
fizetünk adót? Mi az a nyugdíj? Milyen jogai vannak egy állampolgárnak? Mik azok a
gyerekjogok? Hogyan, ki védi meg a jogaimat? Hogy működik a média, miért az a 4. hatalmi ág?
És akkor mi a másik három? Miért lenne fontos nekem a hatalom egyensúlyban tartása és a
jogállamiság? Mi az az Európai Unió? Mit befolyásol az életemben, hogy Magyarország az EU
tagja? Hogyan és mire lehet pályázatokat benyújtani? Ha szeretnél saját válaszokat a kérdések
többségére, érdemes a Hétköznapok tudományát választanod. A tárgy sikeres teljesítéséhez a
témák iránti érdeklődésed mellett arra lesz szükséged, hogy kicsit tájékozódj, és hogy nyitott
legyél mások véleménye iránt.

Improvizáció

Az improvizáció esszenciálisan a mindennapjaink része, mégis a legtöbb ember megrémül, amikor azt a feladatot kapja, hogy rögtönözzön – legyen szó egy iskolai feleletről, vagy akár egy spontánul elmondott köszöntőről. A jó improvizációhoz azonban nem kell jól improvizálni. A jó improvizációhoz mindössze improvizálni kell. A tantárgy célja, hogy ezt a gondolkodásmódot átadja a diákoknak, és ezáltal hozzásegítse őket a hétköznapok könnyed megéléséhez. Az improvizatív játékok segítenek a szorongáscsökkentésben és temérdek önismereti aspektussal rendelkeznek. Fejlesztett kompetenciák: együttműködés, aktív figyelem, konstruktivitás, spontaneitás, kreativitás, lényeglátás.

JAM

A JAM diákvállalkozási program egy hosszú távú, egész tanéven átívelő projekt, melyben a diákok megtapasztalják, hogyan kell működtetni egy vállalkozást. Valós környezetben megismerik az üzleti élet alapvető szabályait, a vezető pozíciók betöltésével járó felelősségeket, a pontos adminisztráció és a határidők betartásának fontosságát, a munkavállalók és munkaadók jogait, kötelezettségeit. A diákok kis csoportokban (5-8 fő) saját vállalkozást alapítanak, amelynek megtervezik arculatát és tevékenységét, részvényeit értékesítik, így valódi tőkével gazdálkodnak. A megalapítást követően valódi –általuk megtervezett, kitalált – terméket gyártanak, melyeket az év során különböző vásárokon értékesítenek, ahol más iskolák hasonló diákvállalkozásai vannak jelen. A program során tanulók valós pénzforgalmat bonyolítanak, nyugtát állítanak ki termékeikről és szolgáltatásaikról. Erre a NAV és a Junior Achievement Magyarország Oktatási, Vállalkozásszervezési Alapítvány közötti keret-megállapodás ad lehetőséget.

Kémia stúdium

A természetismeret tárgy kiegészítéseként meghirdetett kémia stúdium célja, hogy az érdeklődők számára teret biztosítson a természettudományos gondolkodásban való elmélyülésre, lehetőséget teremtsen a mindennapi életben használatos kémia kérdéseinek már meglévő tapasztalatokra építő megvitatására, de legfőképpen: megfelelő rutint adjon kémiai kísérletek elvégzéséhez.

Kézműves kultúra

A hely, ahol kipróbálhatsz különböző kézművestechnikákat.

Itt lehetőséged nyílik a hagyományos kézművesség újragondolására, kísérletezésre, egyéni alkotói feladatok megélésére, újrahasznosításra és az elmélyülésre.

Hogy milyen technikákra számíthatsz? Kötés, szövés, varrás, hímzés, horgolás, nemezelés, agyagozás, papírmasé és kézi nyomda készítés, papírmerítés, könyvkötés, origami, makett készítés…

Az év tematikájában, a kalendáriumban lévő ünnepköröket, és természetesen az egyéni igényeket is szem elött tartjuk.

Kis angol nyelvészet

Ha már jól beszéled a modern angol nyelvet, érdekelnek a folyamatok, amelyek során kialakult, szívesen hallgatod a különböző dialektusokat és szeretnéd még jobban megérteni a nyelvtani összefüggéseket, válaszd ezt a tárgyat!

Környezet- és természetvédelem

Ismerjük meg jobban, hol élünk, védjük meg együtt. Olyan (minden embert foglalkoztató) témák kerülnek elő, mint a népességrobbanás, az ipar környezetre gyakorolt hatása, fajmentések, mentőprogramok, fajmentő állomások. A tantárgyat úgy tervezzük, hogy minél nagyobb hangsúlyt kapjon a külső helyszíneken történő megismerés, készülj gyárlátogatásra, menhelylátogatásra, állatkerti látogatásra. Előre figyelmeztetünk, szükséged lesz a két kezedre és a tenni, változtatni akarásodra, hogy közösen tevékeny, hatékony és hasznos munkát végezhessünk.

Kortárs irodalom

Ezen az órán megismerkedünk a jelen magyar és világirodalomával, és olyan szerzőkkel, akik ma is alkotnak. A diákok behozhatják kedvenc olvasmányaikat (regényeket, verseket, novellákat, de akár képregényeket is), amelyeket közösen fogunk olvasni, elemezni. Az óra célja az, hogy az irodalomra ne egy poros, távoli, érthetetlen tárgyként tekintsünk, hanem úgy, hogy ez segít abban, hogy jobban megérthessük és elfogadjuk a körülöttünk lévő világot és elsősorban önmagunkat.

Kortárs segítés

A diákok sok időt töltenek együtt, sokat tudnak egymásról, és sokat tudnak tenni egymásért. Hogy ezt minél tudatosabban végezhessék, érdemes tanulni arról, hogyan lehet egymást megismerni, hogyan lehet jól együtt lenni, hogyan lehet egymást hatékonyan támogatni.

A kortárs segítés kurzuson tanulhatsz többek között

  • a bántalmazás megelőzéséről, és arról, mit tehetnek ezért maguk a gyerekek;
  • a segítő beszélgetésről;
  • a konfliktusokról, az alternatív konfliktuskezelési módszerekről;
  • a kortárs segítés, a kortárs aktivitások lehetőségeiről és határairól.

Neked való ez a tárgy, ha türelmes vagy, nyitott, empatikus és megbízható. Ha érdeklődést mutatsz mások iránt, és elfogadod az emberek különbözőségét. Ha érdekel, hogyan lehet az iskolai légkört még jobbá tenni. 

Kreatív írás

A tárgy címében az írás viszonylag egyértelmű, önálló szövegalkotásra utal, mi magunk írunk majd szövegeket. A kreatív szó árulkodik arról, hogyan és milyen szövegeket. Bármilyen szövegeket, amihez kedved/kedvünk van. Nem titkolt cél az, hogy megtanulj magabiztosan, pontosan szövegeket írni, amely biztos segítséget nyújt majd az érettségin. Azoknak ajánlom a tárgyat, akik nem tudnak mit kezdeni kreativitásukkal, fantáziájukkal, mondanivalójukkal, játékosságukkal.

Kultúra

A Kultúra egyéves, heti kétórás szabadon választható tantárgy, amely a tanév végén alkotótevékenységgel zárul. Célja, hogy felébressze a művészetek iránti érdeklődést, a kultúrában rejlő értékek iránti lelkesedést és segítse a művészeti alkotások, kultúrával kapcsolatos témák megértését. A kínált témák – amelyeket nem csak bemutatunk, hanem közösen meg is tapasztalunk, élményszerűvé teszünk, – Kultúra és művészet; Restaurálás; Iparművészet; Ünnepkörök; Nemzetiségek kultúrája; Világvallások; Műemlékvédelem; Fotóművészet.

Leadership - vezetéselmélet

Szeretsz másokkal szervezni? Érdekel, hogy mitől érezhetjük jól magunkat közösségben? Követed a világ változásait? Hiszel abban, hogy együtt sikerülhet? Gyere velünk megismerni a trükköket, technikákat, amikkel ezeket bővítheted, fejlesztheted! Az órán sokat fogunk tanulni magunkról, a világról és lehetőségünk lesz arra, hogy változtassunk, fejlesszünk a Kürtös életünkön! Válaszd ezt az órát egy remek élményért, sok tapasztalatért és remek hangulatért!

Mindent az állatokról

Ebben a választható tárgyban minden benne van, aminek köze van az állatokhoz. Az első félévben körüljárjuk, mennyire sokfélék és változatosak az állatok, egyúttal rendszerezzük is őket, majd testükkel és életműködéseikkel ismerkedünk meg. Sok mindenről beszélgetünk, illetve több alkalommal testközelből is megvizsgáljuk az állatokat, többek között a Budapesti Állatkert erre a célra létrehozott oktató központjában. Az órákon szó lesz még az állati legekről,
képességekről, tévhitekről, különleges szervekről és rejtélyekről. Mindeközben sokat dolgozhattok majd csoportban, így megmutathatjátok művészi oldalatokat és kreativitásotokat. A második félévben az állatok további érdekes tulajdonságait járjuk körül, úgymint csodálatos állatok, élethossz, testben élő szörnyetegek, alkalmazkodási képességek. A tanév során eljuthatunk a Tropicariumba, ahol a Föld különböző területein élő állati példányokkal ismerkedhetünk meg, valamint megérinthetünk, kézbe foghatunk egy-két érdekes állatfajt a Zoo Café-ban is. Ha szereted az állatokat, itt a helyed!

Mitológiák

Tudtad, miért egyszemű Odin? És honnan van Thor kalapácsa? És Zeusz pikáns kalandjairól hallottál? Itt minden lesz: szörnyek, sárkányok, démonok, istenek, pórul járt halandók. Bejárjuk a világot, bestiális szörnyeket ölünk, megmentjük Camelotot. Mitológián ezeket a történeteket hallhatod, játszhatod. Görög, római, skandináv, kelta, japán vagy indiai mítoszokból válogathatsz, vagy hozhatsz te is új ötleteket.

Multimédia

  • Szeretnéd megismerni a multimédiás eszközök széleskörű választékát?
  • Kíváncsi vagy, hogy hogyan kell azokat hatékonyan használni?
  • Szeretnéd megtudni, hogyan kell létrehozni, igényes, esztétikus audióvizuális produktumokat?
  • Akarsz-e résztvenni egy alkotói folyamatban a kezdetétől egészen a kész produktum megalkotásáig?
  • Tanulnál-e képszerkesztést, hangvágást, videókészítést, videóvágást és ezek kombinációját?

Ha valamelyikre igen a válasz, akkor jelentkezz Multimédiára! A tanév végére képes leszel arra, hogy saját filmeket, zenéket, effekteket hozz létre, esetleg az általad komponált zenéket meghangszereld, megszerkeszd.

Művészet

A választható tárgyak egyike, a művészeti alkotókör. A vegyes életkorú és tudású alkotók miatt, differenciált, a csoport összetételéhez alkalmazkodó tematika működik.
Elsődleges szempont a felszabadult, boldog alkotás, a különböző eszközök és technikák használatának kipróbálása, megismerése és az egyéni érdeklődés szem előtt tartásával, a saját stílushoz való közelebb jutás.
Itt lehetőség van az elmélyültebb, akár több foglalkozáson keresztül történő alkotásra. Az egyéni és csoportos foglalkozások mellett szerepet kapnak az iskolai rendezvényekre készített díszletek, plakátok… is.
Ez az a hely, ahol cél az önfeledt alkotás.

Önismeret

Az önismereti órákon együtt járhatunk utána olyan alapvető kérdéseknek, mint: Ki vagyok én? Mit gondolok magamról? Mit gondolnak rólam mások? Milyennek akarok látszani? Miben vagyok jó? Miben szeretnék fejlődni? A közös munka önismereti játékokból, feladatokból, beszélgetésből, vitából és művészeti foglalkozásokból áll majd. Azokban a témákban fogunk elmélyedni, amik Titeket a leginkább érdekelnek, például élet az iskolában, testi-lelki egészség, csoportban létezés, párkapcsolat, érzelmek. Akkor válaszd ezt a tárgyat, ha Te magad valóban szeretnél önmagaddal foglalkozni, a csoporttársaiddal ezekben a témákban együtt dolgozni.

Pedagógia

Akarsz egy izgalmas utazást tenni a pedagógia világában?
Akarsz körülnézni, hogy mi a pedagógiai szitu a Kürtben a különböző órákon, az egyes tanároknál?
Akarsz körülnézni, hogy mi a pedagógiai szitu más iskolákban tanórákon, különböző tanároknál, a folyosókon?
Akarsz ezekről kürtös társakkal és velem gondolkodni, beszélgetni?
Ha igen, akkor a választható tantárgyak közül jelöld be a pedagógiát!
Várok mindenkit szeretettel,
Molnár Lajos

Politikatudomány

A politológia elsődleges célja a politikai események okainak vizsgálata, a tanulságok, következtetések levonása, a politikusi torzítások mögött. Elsődlegesen a politikai „intim szférát” kutatja, a háttéreseményeket, az ok-okozati összefüggéseket, melyekből következtetéseket és tanulságokat von le.
“Van egy álmom” Martin Luther King
“Ich bin ein Berliner” John F. Kennedy
” A történelem majd felment engem” Fidel Castro

Programozás

  • Szeretnél megismerkedni a programozással?
  • Kíváncsi vagy milyen lehet az algoritmikus gondolkodás?
  • Szeretnéd megtudni, hogyan kell létrehozni egy APP-ot?
  • Akarsz-e betekintést nyerni egy közösen kiválasztott programozási nyelv rejtelmeibe?
  • Tanulnál-e alapszinten programozást?

Ha valamelyik kérdésre igen a válasz, akkor jelentkezz Programozásra! A tárgy elvégzésével rálátást kapsz a programozás menetére, világára. Ez a szabadon választott tantárgy segítséget nyújt az emelt szintű érettségi előkészítő tananyagának könnyebb elsajátításához, és a szakirányú egyetemi továbbtanuláshoz is.

Pszichológia

A tantárgy abban segít, hogy megismerkedjünk a pszichológiával, képesek legyünk fülöncsípni a mindennapokban, és körbejárjuk, hogy hogyan tudjuk a saját boldogulásunkra használni. A tanév tervezett témái: Mi is az a pszichológia? Hogyan tanuljak, hogy jól menjen? Miért érzek úgy, ahogy, és mit kezdjek vele? Hogyan mondjam, hogy mindenki megértse? Miben más az online és a valós világ? A témákat az érdeklődésetek szerint bővítjük. A tanév során a témaköröket írásbeli és szóbeli beszámolókkal zárjuk, amelyet a csoport közösen állít össze. Feladat lesz egy pszichológiai témájú vizsgálat végrehajtása is. A tárgyat azoknak a diákoknak ajánlom, akik nyitottak a tudományos és az “együttgondolkodásra”.

Retorika

Szeretsz vitázni? Lenyűgöz, hogyan képesek egyesek hatásosan érvelni? Hogy miért lehet sorsfordító hatása a történelemre egy hatásos beszédnek? Hogyan tudnak befolyásolni a mindennapi döntéseinkben jól megírt szövegek vagy jól megfogalmazott politikai üzenetek? Szeretnéd, ha nem tudnának átverni, mert felismernéd, ha valaki manipulálni szeretne? És szeretnél sokat játszani, gondolatkísérletekbe kezdeni, meggyőzni a másikat az igazadról, aztán szerepet cserélni? Ha ezekre a kérdésekre igen a válasz, válaszd a retorika szabadon választható tantárgyat!

Sakktika

Heti két órában várunk titeket egy olyan kalandra, amiben közösen fedezhetjük fel a sakk és más logikai játékok lebilincselő világát, amik segítségével fejleszthetitek térlátásotok, logikai- és rugalmas gondolkodásotok. Ezeken a játékokon keresztül tanulunk többek között tervalkotást, mérlegelést, taktikát és stratégiát, melyek segítségével beleshettek a világ legjobb sakkozóinak gondolataiba. Várunk szeretettel mindenkit, aki szeretné fejleszteni a gondolkodását olyan izgalmas játékokon és feladatokon keresztül, melyek segítségével a hétköznapi életben is használható tudásra tehet szert!

STEM

Science Technik Engineering Maths – szavak kezdőbetűiből álló mozaikszó nagyon sok érdekes dolgot takar. A legutóbbi évben úgy nézett ki a STEM, hogy elkezdtünk tanulni egy kis tudománytörténetet. Ebből az alakult ki, hogy a közlekedés érdekli a csoportot leginkább, a közlekedés fizikáját vizsgálgattuk, a Győri Audi gyár látogatásával fejeztük be ezt a témakört. Később megnéztük, hogy egy autó fenntartása mennyibe kerül, és “milyen sok matek van” az autóban. A számolásos részt a Budaring gokartpályán zártuk! 🙂 A történeti, fizikai, mérnöki és matekos részen túl még a gazdasági vonatkozásokról beszélgettünk, valamint a közlekedés jövőjéről vitáztunk. Nos… A közlekedés szót bátran cseréld ki akármilyen érdeklődésedhez közel álló dologra, aminek a mérnöki, fizikai, matekos része érdekel, és képzeld el, hogy milyen lehet heti két órában kimondottan csak ezzel foglalkozni!

Szaknyelv

Az angol nyelven folytatott tantárgytanulás elősegítésére irányul. Célja, hogy olyan kompetenciák kialakítását segítse, amelyek lehetővé teszik, hogy a tanulók a matematika, földrajz és természetismeret tárgyak angol nyelvű feladatait végre tudják hajtani, illetve megfeleljenek specifikus követelményeknek. Az órákon olyan autentikus szövegeket dolgoznak fel a tanulók kissé leegyszerűsített formában, amelyekkel a következő tanévben a célnyelvű tantárgyak tanulása során találkoznak. A kurzus középpontjában a szakkifejezések helyes használatának elsajátítása, a tantárgyak specifikus nyelvezetének megtanulása áll.

Tengerbiológia

Mindig arról álmodtál, hogy egyszer tengerbiológus legyél? Szeretnéd tudni milyen állatot
láttál a legutóbbi tengerparti nyaralásod alkalmával? Érdekel, hogyan képesek a tengeri
élőlények életben maradni akár több ezer méteres mélységben? Milyen állat a tengeri nyúl,
valóban léteznek-e halhatatlan medúzák? Ezekre a kérdésekre és még rengeteg titokzatos
rejtélyre derül fény a tengerbiológia órák során, gyere Te is, és csatlakozz lelkes kis
tengerbiológus csapatunkhoz!:)

Természet

A természet tantárgyat elsősorban azoknak a tanulóknak ajánljuk, akik érdeklődnek a növények/állatok iránt, szeretik megfigyelni az élőlényeket, kíváncsiak testfelépítésükre, viselkedésükre. Az órák egy része az iskolán kívül zajlik, állatkertben, botanikus kertben vagy a természetben, az iskolában pedig megfigyeléseket végzünk (pl. sejtek, szövetek mikroszkópos tanulmányozása), boncolunk, kísérleteket tervezünk és kivitelezünk, ezekből levonjuk a következtetéseket, összevetjük az elméleti ismeretekkel. A távoli tájakon élő élőlényeket természetfilmek segítségével ismerjük meg.

Üzleti angol

B2-es szinten vagy angolból és szeretnéd tudásod üzleti angol szókinccsel gazdagítani? Szeretnél egy saját vállalkozást megálmodni angolul? Kipróbálni magad a shark tank-ben és üzleti tervet készíteni? Szeretnél angolul prezentálni illetve a prezentációs készségeidet fejleszteni, magabiztosabbá válni? Ha a válaszod igen, ne habozz, az üzleti angolon a helyed!

Világirodalom

A világirodalom az a szelete a művészeteknek, amely a nem magyar nyelven íródott irodalmi szövegekkel foglalkozik. A következő témákban találkozunk irodalmi művekkel: színház és dráma a XIII. és XX. században, detektívtörténetek, a szépség és a mulandóság, földöntúli történetek, a középkor irodalmából való kitörés. Bárki bátran választhatja ezt a tárgyat, aki akár kis vonzalmat is érez az irodalom, az irodalmi művek, az olvasás iránt. Garantáltan érdekes, izgalmas, tartalmas olvasmányok, megközelítések.

Világvallások

Érdekel, milyen az ősi buddhizmus, miben különbözik a Dalai Láma által képviselt tibeti buddhizmustól, vagy a zentől? Hogy lehet megfejteni egy koant, mi a meditáció célja, hatása, és hogyan kell csinálni? Miben különbözik a hinduk reinkarnációja a buddhista újraszületéstől, mi a közös a két vallásban, mi a karma, mi a nirvána? Mit hirdetett Mohamed próféta, mik az iszlám alaptanításai, mi áll a Koránban? Mi a különbség a siíta és szunnita irányzat között? Miről tanít a Tóra, milyen ünnepek és hagyományok képezik a részét a zsidó vallásnak? És a kereszténységről mindent tudsz? A válaszokat a világvallások órán megkapod.

Webfejlesztés

  • Szeretnél megismerkedni a honlapszerkesztés világával?
  • Kíváncsi vagy, hogyan épül fel egy weboldal?
  • Szeretnéd megtudni, hogy miként hozz létre egy korszerű honlapot a saját erődből?
  • Akarsz-e megismerkedni a html, css, javascript, php eszközökkel?
  • Tanulnál-e weboldal készítést?

Ha valamelyik kérdésre igen a válasz, akkor jelentkezz Webszerkesztésre! A tárgy elvégzésével képes leszel önállóan dinamikus, korszerű honlapot létrehozni, szerkeszteni, karbantartani, valamint tisztában leszel az olyan fogalmakkal, mint a szerzői jogvédelem és a személyiségi jogokkal ellentétes tartalmak.

Zene

A tárgy célja a zenei tájékozottság bővítése, a zenei kreativitás fejlesztése, a zene élményszintű megtapasztalása, mindez csoportra szabott témák mentén haladva. Témakörök lehetnek: komoly-és könnyűzenei műfajok/stílusok/korszakok megismerése, kottaolvasás, aktív zenélés, saját élményű gyakorlatok.