Kedves Felvételizők, kedves Családok!

Mindenkit szeretettel köszöntünk! Az alábbiakban közzétesszük a felvételi eredményeket. Előtte viszont néhány fontos információt kell megosztanunk.

Mindegyik nyílt napon, továbbá a személyes érdeklődőknek is elmondtam, bemutattam a szóbelink pontozási rendszerét. Kollégáim is mindig tájékoztatták a lényegi információk átadásával a hozzájuk fordulókat. A szóbelin megjelent valamennyi diák írásban is megkapta, átvette a szóbeli pontozásáról szóló leírást a belépéskor kiosztott tájékoztató dokumentumban. Mindezekkel együtt is, itt újra bemutatjuk a rendszert.

Iskolánk egyik legfontosabb alapelve az együttműködés. A szóbeli felvételi az erre való nyitottságot, az ezirányban való fejlődésre szóló hajlandóságot, vagy éppen az ebben való nagy rászorultságot vizsgálja leginkább. Ennek értelmében célunk, hogy ez az alkalom szerepeljen nagyon jelentős súllyal a rangsor kialakításában. Ennek megfelelően terveztük meg a szóbelink pontozási rendszerét.

Tulajdonképpen minden felvételiző esetében úgy láttuk, hogy nagyon jó lenne közösen dolgoznunk a következő tanévtől. Ugyanakkor közülük is vannak olyan diákok, akikről azt gondoljuk, hogy remek választás lenne számukra a Kürt. Ők – ahogy ezt korábban minden fórumon és alkalommal jeleztük – a maximális pontszámot kapták.

Azoknak a diákoknak, akik számára ugyancsak jó választásnak gondoljuk iskolánkat, pontozási rendszerünkből adódóan – ahogy ugyancsak minden fórumon és alkalommal szintén elmondtuk – nem tudtunk pontot adni a szóbelin. Nagyon fontos, hogy ez nem azt jelenti, hogy a szóbelin rosszul teljesítettek volna, hogy ne feleltek volna meg, pusztán az előző bekezdésben említett kategóriába került diákok kiemelésének szándéka okán nem kaphattak pontot a többiek.

Hangsúlyozzuk azt is, hogy jól tudjuk, az írásbelihez hasonlóan a szóbeli is egyszeri alkalom, nem tud abszolút mérceként szolgálni. Mi viszont csak ezt az alkalmat vizsgálva tudunk „dolgozni”: minden szempontot a lehető legnagyobb gondossággal mérlegelve alakítottuk ki döntésünket.

Végül a számokról. A két tanítási nyelvű tagozatra 39, a normál gimnáziumira pedig 45 diákot veszünk fel a 84 helyünket a szóbeli felvételinkre az egyik és másik tagozatra jelentkezők közül valóban el is jöttek számának arányában elosztva. A két tanítási nyelvű tagozat rangsorában 357 diák szerepel, a normál gimnáziumi tagozat esetében 417 ez a szám. Nagyon sokan szerepelnek mindkét képzési forma rangsorában, 278 ilyen tanuló van, ugyanakkor ők csak az egyik tagozaton fognak „helyet foglalni”. Az is tény, hogy a diákok – helyesen – nagyon sok középiskolát meg tudnak jelölni, és döntenek arról, hogy ezek közül melyiket választják első, második stb. helyen. Ezen tényezők miatt a fentebb említett 39., illetve 45. hely után állók közül még nagyon sokan bejutnak, bejuthatnak iskolánkba. A pontos számmal kapcsolatban csak jóslásokba lehetne bocsátkozni, ezt nem tehetjük meg. Az viszont az utolsó négy évet vizsgálva tényadat, hogy – mind a négy évben nagyon hasonló felvehető létszámok mellett – a két tanítási nyelvű tagozatra négy évvel ezelőtt „utolsóként” a 85., egy évvel később a 87., tavalyelőtt a 104., tavaly pedig a 119. helyről is be lehetett jutni.  A normál tagozat esetében pedig négy évvel ezelőtt a 137., három éve a 133., tavalyelőtt a 157., tavaly pedig a 148. hely volt ugyanez az adat. (A különbség oka az, hogy a mindkét tagozatot megjelölők jellemzően a két tanítási nyelvűt részesítették előnyben a jelentkezési sorrendjük megadásánál, így a normál tagozat rangsorából sokan emiatt is „elfogytak”.) Felhívom viszont a figyelmet arra, hogy ezek az adatok a diákok idei „mozgásával” kapcsolatban semmilyen biztos előrejelzés értékkel nem bírnak – hiszen látható, hogy nem kiegyensúlyozott módon következetesek az adatok. 

És legvégül még egy információ. A saját sorrendjét közzé teszi a többi középiskola is, és elküldi azt a Győri Felvételi Központba. A felvételizők által kialakított jelentkezési sorrendet (középiskolák sorrendje a tanulói adatalapokon) és a középiskolák által kialakított felvételi sorrendet (tanulók sorrendje a felvételi alapján) Győrben “összefésülik”. Aki az általa elsőnek megjelölt helyre nem kerül be, ő automatikusan, az általa másodikként megjelölt helyen “versenyez” az oda jelentkező felvételizőkkel. Tehát olyan a jogszabály, vagyis az országos eljárásrend szerint nem fordul elő, hogy valaki az elsőnek megjelölt helyre nem kerül be, a másodikként megjelölt helyre pedig már azért nem fér be, mert azt nem első helyen jelölte meg: kizárólag a pontszámok alapján dől el minden középiskola esetében a bejutás kérdése. Tehát azt a középiskolai sorrendet célszerű tartani a sorrendmódosítás lehetőségekor is, ami a tanuló szándékainak, vágyainak leginkább megfelel – a felvételi eredménye nem szabad, hogy befolyásolja a tanuló döntését.

És egy utolsó utáni információ. Minden évben úgy van, hogy a győri központtól érkező, a bekerült tanulókat tartalmazó listáról néhányan mégsem minket választanak. Ezen esetekben a hozzánk felvételizett, de be nem került diákokat a felvételi rendszerünk alapelvei szerinti sorrendben keressük meg: felajánljuk nekik ezeket a szabaddá váló helyeket.

Még ide tartozó kérdés: csak matematikai esélye van annak, hogy „elfogynak” a felvételizők a várólistáról, és még mindig keletkezik szabad hely visszamondás okán, de a teljeskörűség miatt leírjuk: ebben az esetben az olyan várólistás tanulók megkeresése következik, akik a felvételi eljárásban egyáltalán nem vettek részt, később jelentkeztek hozzánk.

Remélem, nem maradt kétely, bizonytalanság a leírtak elolvasása után szándékainkkal, döntési rendszerünkkel kapcsolatban. Mindezzel együtt is állok rendelkezésre, minden megkeresésre válaszolok, mindenkit visszahívok.

Várjuk az újabb találkozást, minden jót kívánunk!

Üdvözlettel,
Molnár Lajos
iskolavezető